Csontritkulás diagnózisát követően a betegek is segítsenek magukon!

A csontritkulás kezelési lehetőségei között külön érdemes felhívni a betegek figyelmét, támogassák aktívan azt a terápiát, melyet az orvos számukra megszabott! Ezt az orvosok „compliance“-nak, azaz együttműködésnek nevezik.

Miből is áll ez?

Mivel a csontritkulás kezelése hosszan tartó, a betegeknek nehezükre eshet naponta, szabályos időközökben bevenni a gyógyszereket.
Esetenként félnek is a tabletták mellékhatásaitól, ha pl. gyomor- vagy bélbántalmakat tapasztalnak – Mostanában pl. sokat lehet hallani azt is, hogy nem minden „legújabb” felfedezés jelent áldást az emberiség számára.

Olykor a betegek el is felejtik a gyógyszert bevenni. Ez annál inkább előfordul, minél hosszabb időre van szükség a gyógyszer jótékony hatásának tapasztalásához (lehet, hogy hónapok, netán évek távlatában kell gondolkodni…).

Különösen nyomósan esik latba, ha a gyógykezelés célja a megelőzés és nem a kialakult betegség terápiája – A betegség lehetséges súlyosbodása azonban nehezen képzelhető el mindaddig, míg az be nem következett.

A csontritkulás gyógyszerei viszont ideális hatásukat csak hosszan tartó, rendszeres alkalmazás során fejtik ki!

A betegek tehát legyenek türelmesek, és gondoljanak arra, hogy egy betegséget, mely évek hosszú során alakult ki, nem lehet hetek, hónapok alatt meggyógyítani!

A csontok szilárdságának növekedését célzott terápia segítségével, évek munkájával lehet tehát elérni.

Ha netán a beteg elveszti türelmét, jó, ha a jövőjére gondol inkább, hogy igenis elérhető az, hogy az eljövendő éveket fájdalom ne árnyékolja be, és a betegség ellenére az élet még további örömöket tartogasson!

loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

26

MozogjunkJobban.com © Copyright

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]